Akadálymentes változat

Tiszta Európa Program

Főoldal

Közlemény

Tisztelt Látogató!

Köszöntöm Önt a 158 veszprém megyei település által megalakított Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás honlapján.

A társult települések közös érdekek felismerésén alapuló együttműködést alakítottak ki az Európai Unió és a Magyarország Kormánya által biztosított pénzügyi eszközök igénybevételével egy kiemelt műszaki-, technikai színvonalú és a környezet védelmi elvárásoknak megfelelő, hosszútávon megoldást nyújtó térségi hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása és fejlesztése érdekében.

Az Észak-Balatoni Hulladékgazálkodási Rendszer I. ütemeként a 2002/HU/16/P/PE/017 számú projekt keretében valósultak meg a rendszer főbb létesítményei.

A komplex hulladékgazdálkodási rendszer az alábbi elemekből épül fel:

  • Regionális Hulladékkezelő telep. A királyszentistváni központi telep mechanikai és biológiai hulladékkezelőből, valamint depóniából áll.
  • Átrakó állomások. Az ajkai, pápai és tapolcai gyűjtőkörzetekből átrakó állomásokra kerül a begyűjtött hulladék, ahonnan tömörítve, zárt szállítókonténerekben kerül elszállításra.
  • Szelektív válogató csarnokok. Veszprémben, Ajkán, Pápán, és Tapolcán épült létesítményekben történik a szelektív gyűjtésből beszállított hulladék válogatása, előkészítése hasznosításra.
  • Komposztáló. A Balatonfüreden épült létesítmény feladata a jelentős mennyiségű zöld hulladék feldolgozása.
  • Szelektív hulladékgyűjtő rendszer. Ennek keretében 400 db új szelektív hulladékgyűjtésére alkalmas gyűjtősziget létesült a Társulás működési területén.

A kialakított hulladékgazdálkodási rendszer technológia fejlesztése és különböző eszközök beszerzése érdekében további projektek (KEOP-1.1.1/B/10-2011-0002; KEOP-1.1.1/C/13-2013-0010) közös kidolgozását és lebonyolítását valósította meg a Társulás.

Társulási keretek között zajlott az ellátási területen található, felhagyott települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációjának előkészítését (KEOP-7.2.3.0-2008-0032) és megvalósítását (KEOP-2.3.0/2F/09-2010-0023) tartalmazó program közös kidolgozása és lebonyolítása.

A Társulás tagjai a rendszer további fejlesztésében is együtt kívánnak működni, a hulladék udvarok létesítését is tartalmazó, végrehajtási szakaszban lévő (KEHOP-3.2.1-15-2017-00014) projekten túl, a későbbiekben ismertté váló rendszerfejlesztési lehetőségekkel is élni kívánnak.

A Társulás a beruházások eredményeként létrejött vagyonelemeket a Társulási Megállapodásban és támogatási szerződésekben vállalt célok teljesítése érdekében, bérleti díj ellenében Közszolgáltatónak, az ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nek üzemeltetésre átadta.

A hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésével és folyamatos fejlesztésével elérhető, hogy a társulás ellátási területén a hulladék által okozott környezetszennyezés és egészségkárosító kockázat a minimálisra csökkenjen, ehhez azonban az kell, hogy a szolgáltatást igénybe vevő ingatlanhasználók is érezzék a környezet iránti felelősséget és a rendszer elemeit rendeltetésének megfelelően, hatékonyan használják. Ehhez igyekszünk minden információt, segítséget megadni az önkormányzatoknak és az ingatlanhasználóknak.

A szolgáltatást igénybe vevőket mindannyiunk jövője érdekében arra kérem, hogy éljenek a rendszer nyújtotta lehetőségekkel, gyűjtsék elkülönítetten a hulladékfajtákat, ha lehetőségük van komposztáljanak, vegyék igénybe a szolgáltató által nyújtott szelektív gyűjtési lehetőségeket, használják a hulladékudvarokat.

Tegyünk együtt azért, hogy megóvjuk környezetünket és a termelődött hulladék minél nagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra!

Bázsa Botond a Társulási Tanács elnöke

t2k