Akadálymentes változat

Tiszta Európa Program

2009.05.08. - Szemetet gyűjtöttek a börtönlakók (Napló)

Veszprém - A megyeszékhelyen, a Pápai úti erdős területen tegnap hat elítélt szedte a szememet, hogy szebbé tegyék a városnak ezt a részét. Akciójukkal egyúttal csatlakoztak a Napló felhívásához.

A helyszínen Németh Éva ezredes, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka elmondta, egyik legfőbb céljuk a környezet ápolása, ugyanakkor azt szeretnék elérni, hogy az emberek lássák: a börtönlakók hasznos munkát is végeznek.
Ezért kötöttek a közel múltban együttműködési megállapodást a közüzemi szolgáltató zrt.-vel, amelynek értelmében májusban és júniusban összesen három alkalommal, 4-4 órában, ingyen szednek szemetet a fogvatartottak, illetve felszámolják kisebb illegális szemétlerakókat. 

A felszerelésről, a hulladékok elszállításról a közüzemiek gondoskodnak. 
 
Az ezredes asszony hozzátette, várnak olyan pályázatot, amelynek segítségével cégek felkészítik, majd levizsgáztatják azokat, akik parkgondozóként szeretnének boldogulni a jövőben. 

Az intézmény rövidesen csatlakozik a Csalán egyesület szervezésben a komposztáló programhoz. 

A takarékosság jegyében a börtönben kibővítették a szelektív hulladékok gyűjtését. A papírféléket maguk szállítják el a telepre, hogy némi pénzhez jussanak. 
 
*

A veszprémi börtönben nincs megfelelő helyiség, ahol a fogvatartottakat nagyobb létszámban tudnák foglalkoztatni. A bentlakók 10 százalékának tudnak munkát adni: ételt osztanak, takarítanak, elvégzik a karbantartásokat, gondozzák a füvesített területet az épület körül. 

Munkájukért fizetséget, a minimálbér harmadát, azaz 23 ezer forintot kapnak. Ebből az összegből tartásukra naponta levonnak tőlük 300 forintot. 

A fennmaradó részből kötelezően tartalékolniuk kell szabadulásukra, levonják a letiltásokat, illetve az intézet boltjában vásárolhatnak, telefonálhatnak, segíthetik családjukat.


Mátételeki András

« vissza

t2k