Akadálymentes változat

Tiszta Európa Program

2008.11.06. - Jövőre zárulnak a környezetvédelmi ISPA-beruházások (Napi Gazdaság)

A jövő év végére készülhet el az utolsó ISPA-finanszírozású hulladékkezelő üzem. Az észak balatoni térség beruházása nemcsak feldolgozná a hulladékot, hanem komplex ipari parkot is telepítene az üzem köré.

 Az ISPA-finanszírozású nagy környezetvédelmi projektek közül utolsóként az észak - balatoni térség önkormányzati társulása várhatóan november 10-én hirdeti ki azt a tendergyőztest, amely a regionális települési szilárdhulladék-kezelési rendszer beruházási munkálatait elvégzi. A projektnek elvileg már kész kellene lennie, de az első pályázat eredményét a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette. Az újra kiírt kétfordulós tender meghívásos részében két konzorcium maradt állva, közülük választja ki a napokban a jobbikat a társulás - mondta Czaun János, a társulás elnöke.

A beruházás értéke összesen 4,8 milliárd forintra becsülhető, ennek keretén belül a nyertes három beruházást hajt majd végre (a költségek felét állja az uniós alap, negyven százalékot az állam, a maradékot pedig a társulás). A nagyobbik - ez 3,8 milliárd forintra becsülhető - a Királyszentistvánra tervezett szilárdhulladék-kezelő telep egy mechanikai-biológiai hulladékkezelő, egy depónia egyéb kiegészítő létesítményekkel kiegészítve. Ez barnamezős beruházás lesz: egy korábban szennyezett talajtól megtisztított helyen lesz az üzem - várhatóan novemberben át is tudják adni a munkaterületet. Az üzem mellett a nyertes ajánlattevőnek öt helyszínen átrakóállomást és hulladékválogatót is kell építenie plusz Balatonfüreden egy komposztálóüzemet is. Ez összesen 960 millió forint értékű beruházást jelent. A harmadik rész már szinte gyerekjáték lesz: 158 település számára kell 400 hulladékgyűjtő szigetet létrehozni, öszszesen 240 millió forintból.

 Ha minden a tervek szerint halad, 2009 végére elkészülnek az építmények és megkezdődhet a próbaüzem. A projekttel legkésőbb 2010 végéig kellene elkészülni az ISPA-pályázatok határideje szerint. Az első év valószínűleg a próbaüzemmel telik majd el, de 2011-től már gőzerővel beindulhatnak a gépek. A tervek szerint 120 ezer tonna mechanikai és 50 ezer tonna biológiai hulladékot kezelnek az üzemben, 56 ezer tonna hulladékot raknak át és 26 ezer tonnát válogatnak.

Keresik az üzemeltetőt. Azt egyelőre nem döntötte el a társulás, hogy ki legyen az üzemeltetője a rendszernek. Jelenleg négy-öt olyan, külföldi tulajdonú vállalat van jelen az országban, amelyik képes ilyen projekteket vinni - mondta Czaun. A társulás azt szeretné, ha hosszú távon a térség öt szolgáltatója alapítana egy konzorciumot, amely alkalmas lenne az üzemeltetési feladatok ellátására. Még az idén eldől, hogy ezt egy szerződéskötéssel meg lehet-e oldani, vagy mindenképp tendereztetni kell. Ha az utóbbi lehetőséget választják, akkor adnak a saját konzorciumuknak némi időt: 2012-ig ugyanis mindenképp működtetheti az üzemet az öt szolgáltató, azt követően pedig már komoly pályázóként indulhatna a tenderen.

Azt egyelőre nem lehet tudni, mekkora összegű lesz a szolgáltatásról szóló szerződés, mert a számítások még készülnek. Az bizonyos, hogy húszéves üzemeltetési időszakban gondolkodnak, hogy a szolgáltatónak érdeke legyen a fejlesztés és a körültekintő karbantartás. Környezetvédelmi ipari park épülhet A beruházás elkészülte után is vannak tervei a társulásnak. A depónia körüli védőerdőt eleve sokkal messzebbre tervezték, mint kellene, vagyis nagy területet hagytak szabadon a leendő üzem körül. E részen környezetvédelmi ipari parkot szeretnénk kialakítani - mondta a társulás elnöke, hozzátéve: már 2010-től, a próbaüzem során is keletkezik annyi anyag, amelyet megéri majd értékesíteni.

Balatonfűzfőn előkészítés alatt áll egy olyan beruházás, amely pet-palackokból készít majd üzemanyagot. Az ipari parkban pedig minden olyan vállalkozás megtalálhatja a helyét, amelyik valamilyen módon hulladékhasznosítással foglalkozik. Vagyis a társulás hosszú távon nemcsak a hulladékok kezelésében, hanem teljes iparágak meghonosításában gondolkodik.

Az ISPA alapból 12 hulladékgazdálkodási projekt kapott támogatást 2000-2003 között. A projektek magukban foglalják a szelektív hulladékgyűjtés tárgyi (eszköz) feltételeit, egy vagy több, a jogszabályoknak megfelelő regionális hulladéklerakót, a szelektíven gyűjtött hulladék utóválogatására szolgáló válogatóműveket és a biohulladék kezelésére komposztálótelepeket, átrakókat. Az ISPA mellett 2004-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kohéziós alapból kapott támogatást egy hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése. Összesen három projekt van még folyamatban, a DélBalaton és Sió-völgye regionális hulladékgazdálkodási rendszer, az Északkelet-Pest és Nógrád megyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei profekt. A balatoni, hatmilliárdos projekt esetében októberben hirdették ki a győztes beruházót, a MEKR Siófok konzorciumot, amelynek vezető tagja a Mota Engil Magyarország Zrt. Északkelet-Pest megyében már dolgoznak a kivitelezők a Penta Kft. vezetésével (Zöld Híd Program néven fut a projekt), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a Vegyépszer irányításával.

« vissza

t2k