Akadálymentes változat

Tiszta Európa Program

2008.06.03. - Még semmi sincs veszve (Napló)

Az események a Várpalotára tervezett hulladékégetővel kapcsolatban már az év elején felgyorsultak - az önkormányzat más befektetőt talált, előbb a teljes projekt lebonyolítására, majd a szóban forgó területhasznosítására, a zöldhatóság pedig első- és másodfokon is elutasította az égető engedélyét -, de a Közép-Duna vidéke hulladékkezelési projekt lebonyolítására létrejött önkormányzati társulás és döntéshozó szervezetei azóta sem reagáltak a történésekre.

A társulás legutóbb Veszprémben Czaun Jánossal, a Tiszta Európa program önkormányzati társulási elnökével tárgyalt arról, hogy a leendő égetőben szívesen fogadnák a nem hasznosítható anyagot. Az önkormányzati társulás idén először ül össze a jövő hét végén, s mint azt Farkas Endre projektvezetőtől megtudtuk, a napirenden nem szerepel az égetővel kapcsolatos téma. A menedzsment jelenleg a hulladékhasznosító erőművel kapcsolatos pályázatok előkészítésén dolgozik. Kérdésünkre, miszerint célszerű-e ez, hiszen nincsenek a zöldhatósági engedély birtokában, Farkas Endre azt válaszolta: a pályázat az engedély nélkül is beadható.

Ismert, hogy az egységes környezethasználati engedélyt a másodfokú hatóság is elutasította, ám Farkas Endre szerint ebben a szakhatóságok több szakmai hibát is elkövettek. Ezért a társulás közigazgatási perben akarja igazát érvényesíteni. A projektvezető szerint az ügyben kisebb hiányosságok, félreértések is előfordultak, az ügyvédi iroda, melyet a másodfokú eljárás képviseletével megbíztak, nem is kapott az elutasító határozatból. Az elutasítás egyik oka az volt, hogy az égetőhöz vezető szállítási útvonal nem tisztázott, Farkas Endre szerint azonban ez félreértés: a dokumentumok kerülték egymást. Az égető területe ma is megközelíthető, s az első terv valóban egy majdani út lecsatlakozásával számolt, ám ha ez nem épül meg, az erőmű akkor is megközelíthető.

Farkas Endre azt is furcsállotta, hogy a zöldhatóság nem értesítette a társulást arról, hogy a másodfokú eljárásba új ügyfél jelentkezett be, a Fejérvíz Zrt., amely kifogást emelt az égető helyszíne ellen, mivel ott tervezett vízbázisok vannak. Az égető másik nyitott kérdése a terület értékesítése. A Magyar Villamos Művek egy másik potenciális vásárlóval is tárgyal, s az időközben kürt pályázatot visszavonta. Farkas Endre leszögezte: a villamos művekkel folytatják a tárgyalásokat, a társulás megerősítette vételi szándékát.

« vissza

t2k