A hulladéklerakásra vonatkozóan immáron közel két éve életbe lépett szigorú követelményrendszer komoly kihívás elé állította nemcsak a már működő hulladéklerakók üzemeltetőit, hanem magát az országot is. Az Európai Unió hulladéklerakási irányelvének való megfelelést szolgáló, 2006. áprilisától érvényes szabályozás előírásainak megfelelő bevezetésére ugyanis az érintettek egyike sem volt felkészülve, amit az azóta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatai is igazoltak, és amelynek hatására a hazai jogszabály módosítása is szükségessé vált.

A nehézségek természetesen nem abból adódtak, hogy az EU irreális követelményeket írt volna elő, hiszen a lerakók megfelelő műszaki védelemmel ellátása és a szigorú ellenőrzés mellett végzett üzemeltetés a környezet károsodásának elkerülése érdekében valóban elengedhetetlen feladat. Azonban a hazai - és számos más országban alkalmazott - korábbi hulladéklerakási szokások nagyon sok, megfelelő műszaki védelemmel nem rendelkező, felhagyott (és rekultivációra váró), illetve még ma is üzemelő lerakót eredményeztek, és tulajdonképpen ez az oka annak, hogy a szigorú követelmények rövid időn belüli teljesítése problémákat okoz.

Az EU hulladéklerakókra vonatkozó 1999/31/EK irányelvében és 2003/33/EK határozatában megfogalmazott előírásoknak a célja az, hogy olyan műszaki és működési követelményeket írjon elő a hulladéklerakókra, amelyek csökkentik vagy megakadályozzák a környezetre gyakorolt negatív hatásokat, valamint az ezekből eredő, az emberi egészséget veszélyeztető tényezőket a lerakóban való elhelyezéstől kezdve a hulladéklerakó teljes életciklusa alatt.

Az előírások teljesítése - a tapasztalatok alapján - számos esetben komoly nehézségekbe ütközött, amely egyrészt a jogi előírásoknak nem megfelelő magatartást eredményezett, másrészt megkérdőjelezte a nem megfelelő lerakók bezárására megállapított - az EU által kitűzött határidőnél fél évvel korábbi - határidő teljesíthetőségét.

A 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet hatálybalépése óta a hulladéklerakók üzemeltetői és a szakmai szervezetek számos egyeztetést kezdeményeztek a jogalkotókkal a szabályozás gyakorlati nehézségeiből eredő problémák megoldására, amelynek eredményeképp a múlt év végén megszületett a rendelet módosítása. A 2007. december 13.-tól érvényes változások a szabályozás számos pontját érintik, amelyek az érintettek reményei szerint - az EU előírások hazai jogrendbe ültetésén túl - elősegítik majd egy gyakorlatban is működő rendszer megvalósulását.

A 92/2007. (XI. 28.) KvVM rendelettel kihirdetett módosítás egyik legfontosabb eleme, hogy a jelenleg üzemeltetett, de az előírásoknak nem megfelelő műszaki védelemmel ellátott hulladéklerakók a korábbi, 2009. január 1.-i időpont helyett 2009. július 16.-ig működhetnek, s azt követően - amennyiben nem teljesítik a műszaki és működési feltételeket - be kell őket zárni. A határidő kitolását több tényező is befolyásolta (a régi lerakók többsége nem felel meg az előírásoknak, a felkészültség nem megfelelő és az új projektek sem a kívánt ütemben haladnak), s mivel a végső határidőt az EU 2009. július 16.-ban állapította meg, így a megfelelő lerakó-kapacitások biztosítása érdekében indokolttá vált az előzőleg a hazai jogalkotók által kitűzött szigorúbb határidő módosítása. Ez viszont azt jelenti, hogy a határidő leteltét követően a nem megfelelő lerakók számára a továbbiakban semmiféle jogi engedmény nem adható a további működésre.

Az újonnan létesítendő hulladéklerakókat tekintve a korábbi szabályozás nem kellő alapossággal fogalmazta meg az engedélyezés feltételeit - ebből adódóan mind az engedélyezés rendjét, mind az eljáró hatóságokat illetően többféle értelmezés is napvilágot látott -, a módosítással azonban az engedélyezés rendje is pontosításra került.

Hulladéklerakó engedélyezése szempontjából kétféle esetet szükséges megemlíteni: a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerint környezeti hatásvizsgálati (KHV) vagy egységes környezethasználati engedélyezési (IPPC) kötelezettséggel bíró lerakókat, valamint azokat a lerakókat, amelyek nem tartoznak ebbe a körbe. A lerakó engedélyezésének menete is ettől függően zajlik.

Amennyiben a létesítendő hulladéklerakó KHV vagy IPPC köteles (pl. települési hulladék lerakó 25 ezer tonna befogadó-kapacitáson felül), úgy a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletnek megfelelően első lépésként előzetes vizsgálati eljárás, majd környezeti hatásvizsgálati és/vagy egységes környezethasználati engedélyezési eljárás lefolytatása szükséges, amelyet a területileg illetékes környezetvédelmi hatóságnál (környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek) kell kezdeményezni. Természetesen az előzőeken túl építési és használatbavételi engedély kérelmezése is elengedhetetlen a helyi építéshatóságnál. Érdemes megjegyezni azonban, hogy IPPC köteles hulladéklerakó működéséhez - habár a hulladéklerakás hulladékkezelési tevékenységnek minősül - nem szükséges külön hulladékkezelési engedély kérelmezése, mert azt az IPPC engedély magában foglalja.

Azon hulladéklerakók létesítésekor, amelyek esetén nem szükséges KHV vagy IPPC engedély megszerzése, az építési és használatbavételi engedélyezési eljárásban a környezetvédelmi hatóság szakhatóságként vesz részt, így a környezetvédelmi szempontokat az általa kiadott szakhatósági állásfoglalásban érvényesíti. Fontos azonban megemlíteni, hogy ezekben az esetekben hulladékkezelési engedély megszerzése is szükséges, amelyet közvetlenül a környezetvédelmi hatósághoz benyújtott kérelemmel kell kezdeményezni.

Bármely esetről is legyen szó, az engedélyezési dokumentációt a 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet előírásaival összhangban, az abban foglalt követelmények figyelembevételével kell elkészíteni.

Új, települési hulladék lerakására szolgáló hulladéklerakó a 2000. évi XLIII. hulladékgazdálkodási törvény értelmében kizárólag térségi célokra építhető (több településen keletkező, legalább 100 000 lakos fajlagos hulladékmennyiségének megfelelő mennyiség befogadására szolgáló lerakó). Fentiek alapján a kapacitás volumenéből érzékelhető, hogy a regionális hulladéklerakók esetében egységes környezethasználati engedélyezéssel (annak jelentős idő- és anyagi ráfordításigényével együtt) minden esetben számolni kell.

Az előrejelzések szerint a 2009. júliusi határidő leteltét követően 60-65 települési hulladék lerakó fog üzemelni, amelyek döntő többsége regionális hulladéklerakót jelent majd.

Az utóbbi időben felmerültek abból adódó nézeteltérések is, hogy az Országos Területrendezési Tervben (OTrT) a regionális hulladéklerakókra vonatkozóan alkalmazandó védőtávolságok meghatározásánál nem kellő körültekintéssel kerültek rögzítésre bizonyos előírások. Ezt orvosolandó, várhatóan rövid időn belül megszületik az OTrT azon módosítása, amelyben a hulladéklerakók elhelyezésére vonatkozó követelmények átdolgozásra kerülnek.

A 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet decemberi módosításával a lerakók létesítésére vonatkozó előírások pontosításra kerültek, így többek között a bizonyos hulladéklerakó típusok esetén szükséges mesterséges szigetelőréteg alkalmazásának követelményei.

A hulladéklerakás 2006. áprilisától érvényes hazai szabályozása a lerakásra kerülő hulladékok laboratóriumi vizsgálatának előírásával szintén komoly anyagi terheket és feladatokat rótt mind a hulladék termelői, mind a hulladéklerakók üzemeltetői számára. A kötelezettség lényege, hogy - kevés kivételtől eltekintve - a lerakásra szánt hulladék jellemzőit alapjellemzés, illetve megfelelőségi vizsgálatok formájában akkreditált vizsgálólaboratórium által kell meghatározni, s a hulladékot abban az esetben veheti át a lerakó üzemeltetője, ha a vizsgálati eredmények megfelelnek az adott hulladéklerakó-kategóriára meghatározott átvételi követelményeknek.

A laboratóriumi vizsgálatokat és előírt határértékeket tekintve több probléma felmerült, s így az utóbbi időszak tapasztalatait felhasználva a decemberi jogszabály-módosítással e tekintetben is történtek változások.

Ahogy a hulladéklerakók üzemeltetői, úgy a vizsgálólaboratóriumok sem voltak felkészültek az új előírásokra (a vizsgálatok akkreditáltsága nem, vagy nem kellő számú laboratórium esetében volt biztosított), így bizonyos vizsgálandó komponensek esetében (pl. TOC, ANC/BNC) az akkreditáltságra vonatkozó előírást - időt hagyva az akkreditálási folyamat elvégzésére - csak 2009. július 16.-tól kell alkalmazni.

Bizonyos esetekben az átvételi határértékek enyhítésére is szükség volt, mivel a hazai szabályozásban rögzített értékek túl szigorúnak bizonyultak (pl. inerthulladék-lerakók esetén a PCB megengedett értéke 0,1-ről 1 mg/kg-ra változott).

"B" kategóriájú hulladéklerakók esetén bizonyos vizsgálatok elvégzése a jövőben nem szükséges valamennyi hulladék esetén (pl. a sav-, illetve lúgsemlegesítési kapacitás vizsgálata csak az előkezelt, stabil, nem reakcióképes (eredetileg) veszélyes hulladékokból szükséges), így a hulladéktermelőkre háruló anyagi terhek is némileg csökkennek.

Érdemes megemlíteni a települési hulladéklerakókba kerülő szennyvíziszapra érvényes változásokat is, hiszen az eredetileg megállapított követelmények gyakorlatilag lehetetlenné tették volna ennek a hulladéktípusnak a megfelelő kezelését. Sajnálatos módon a szennyvíziszap elhelyezésének problémája jelenleg nem megoldott, így a legtöbb esetben kizárólag a lerakás alkalmazása lehetséges. Szennyvíziszap tekintetében két fontos változásra hívnám fel a figyelmet: az egyik, hogy a szárazanyag-tartalomra vonatkozó követelmény - a hazai technológiai megoldásokat figyelembe véve - 70 %-ról 25 %-ra csökkent, a másik pedig az, hogy szennyvíziszap esetén a szerves kötésben lévő oldott szén összes mennyiségére (DOC) megállapított határértéket egyelőre nem kell teljesíteni (ez a gyakorlatban ugyanis többnyire jóval a határérték feletti értéket mutat).

Mérlegelve továbbá, hogy a laboratóriumi vizsgálati módszerek a műszaki fejlődést követve folyamatosan változnak, a rendelet 5. mellékletében korábban rögzített vizsgálati eljárások kikerültek a szabályozásból.

A hulladéklerakókkal kapcsolatos, üzemelés utáni teendők tekintetében (rekultiváció, utógondozás) továbbra is a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek jelentik az engedélyező hatóságot (természetesen a szükséges szakhatóságok bevonásával).

A hulladéklerakó lezárásának fogalmát korábban a rekultivációtól elkülönítetten használták, a jelenleg érvényes szabályozásban azonban a lezárás mint önálló fogalom megszűnik, hiszen az a gyakorlatban is a rekultiváció részét képezi.

Visszatérve egy gondolat erejéig a meglévő hulladéklerakók problémájára, óriási feladat vár ránk a jövőben a bezárt (vagy bezárásra kerülő) hulladéklerakókat tekintve, hiszen a felhagyott lerakók megfelelő rekultiváció nélkül évtizedekig károsíthatják környezetüket. A felmérések szerint több mint kétezer lerakó vár rekultivációra, amely természetesen jelentős erőforrásokat igényel mind fizikai, mind anyagi értelemben. Érdemes azonban megemlíteni, hogy a KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) keretében 100 %-os támogatási lehetőséggel 100 milliárd Ft körüli összeg áll rendelkezésre a feladat megoldására, amely összeg - amennyiben megfelelően élünk a lehetőséggel - jelentős mértékben hozzájárulhat a lerakók által okozott problémák enyhítésére.

Sulcz Ágnes, Forrás: Műszakifórum