Akadálymentes változat

Tiszta Európa Program

2008.02.19. - Hamarosan jó üzlet lesz a hulladékhasznosítás (Gazdasági Tükör)

Már öt éve tevékenykedik hulladékkezelést koordináló szervezetként az Öko-Ferr Kht., amely annak idején csak azért alakult meg, hogy a Dunaferr hulladékgazdálkodását megoldja. Ma már országos koordináló szervezetként és nem utolsósorban 170 partnere számára végzi a hulladékkezelést, hogy mentesítse azokat a csomagolási hulladékra kirótt termékdíj-kötelezettség alól.

Mányi István úgy látja, jó úton jár a cég, erről tanúskodnak a partnerek visszajelzései, továbbá az, hogy az ágazat két területén is a harmadik legnagyobb gazdasági társaságnak számítanak. A csomagolási hulladék kezelése évente 45-50 ezer tonna hulladékforgalmat jelent, de dobogósak a lakossági szelektív hulladékgyűjtésben is. Ráadásul - az ügyvezető igazgató szerint - az Öko-Ferr az egyetlen olyan koordinátor cég, amelyik nemcsak az ISO 9001-es, de az ISO 14001-es tanúsítvánnyal is rendelkezik. Az egész hulladékgazdálkodás megítélése javulóban van. Ez a - nyilvánvalóan elengedhetetlen - tevékenység egyre inkább a gazdaság egyik ágazataként tud működni. Növekvőben a hulladékot kibocsátó gyártók felelőssége.

Ők ugyan szankcióként élik meg a termékdíjat, még a hulladékgazdálkodóval kötött szerződést is, de utóbbi legalább kisebb költség, mint a termékdíj. Ez a rendszer elvezet majd oda, hogy önmagában kevesebb lesz a kibocsátott hulladék, sőt kevesebb lesz a lerakóba került szemét is. Ebbe az irányba mutat egyébként az EU-s jogalkotói szándék és a működőelv Az itthoni követelményeknek minden évben megfelel az Öko-Ferr. A kibocsátott csomagolási hulladék megfelelő százalékának kezelését mindig túlteljesítette a társaság. Ugyanakkor hangsúlyozza Mányi István, hogy bármennyire is szelektíven gyűjtik be a hulladékot, nehéz gazdaságosan kezelni, mert kevés az olyan értékes anyag, ami a rárakódó logisztikai költségek miatt ne nullázódnék le 50-60 kilométeres szállítás után. Az Öko-Ferr Kht. a lakossági szelektív hulladékgyűjtést országos szinten végzi, számos begyűjtőcéggel áll kapcsolatban Miskolc, Zalaegerszeg és a Balaton környékén. Fejlődő, de még önmagában nem gazdaságos ez az üzletág. Hogy azzá váljék, ahhoz az otthoni szokásainkon kellene változtatni. Előbb-utóbb be kell épülnie a köztudatba, hogy érdemes szortírozni az egyes háztartási hulladékokat, és megéri elsétálni a hulladékszigetekig.

Mányi István tisztán látja, hogy még nem szabad összehasonlítani a magyarországi szelektív hulladékgyűjtést Európa boldogabbik felének hasonló metódusával. Leginkább ugyanis a fogyasztói kultúrától függ a hulladék mennyisége, minősége. Mi magyarok egyelőre nagyobb mennyiségű hulladékkal együtt vásárolunk terméket. A mutasd az írásod, megmondom, ki vagy mondást manapság érdemes abban a változatban idézni, hogy mutasd meg a szemeted, megmondom, ki vagy Hogy e téren változzon a magyar szemlélet, nekünk magunknak kellene megváltoznunk, ezen belül az ügyvezető igazgató a fiatalokra, sőt a gyerekekre helyezi a hangsúlyt. Az Ökoferr Kht. leginkább az ő számukra készít tájékoztató anyagokat, nekik tart előadásokat: a legkisebbeknek játékos formában tanítják meg, hogyan is kell bánni a „szeméttel". Addig is, amíg a nevelés eléri megfelelő hatását, a szabályzókra hárul nagyobb szerep. Lassan Magyarország is eljut majd arra a szintre, ahová a nyugati országok nagy része. Ott ugyanis a gyártók többet hajlandók áldozni a hulladék kezelésére, mert a szankciók kifizetése többe kerülne. Nálunk négyszer-ötször alacsonyabb összeget kell ugyanezen a címen leróniuk a hulladékot „előállítóknak".

A fejlettebb országokban a hulladék lerakását is szankcionálják. Idehaza ez még nem valósult meg, de 2012-re kritikus méreteket fog ölteni a hulladéklerakás telítettsége. Azt is tudni kell, hogy az EU nem támogatja hulladéklerakók létesítését. Az elvek azonban kevesek ahhoz, hogy ezen az úton menjünk. Mányi István felhívja a figyelmet, hogy ameddig a lerakás költsége alacsonyabb lesz, mint a felhasználásé, addig a könnyebb megoldást fogják választani a kibocsátók. A hulladékhasznosításhoz jelentős beruházásokra van szükség. Negatív példa viszont, hogy egyik legutóbbi, angol-amerikai tőkével rendelkező tárgyalópartnere kijelentette: egyelőre nem üzlet Magyarországon ilyen létesítményt megvalósítani. De - és ez már pozitívum - úgy látják, hogy két év múlva, a jogszabályok változásával ez a helyzet is megváltozhat.

NagyÁ

Öko-Ferr Hulladékkezelést Koordináló Kht. 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. Tel.: (25) 584-353 ˇ Fax: (25) 584-356 Honlap: www.oko-ferr.hu

« vissza

t2k