Akadálymentes változat

Tiszta Európa Program

2007.09.13. - Fejlesztések három év múlva, de tavasszal már lesz változás (Napló)

Tapolca (tl) - A tizennyolc városi szelektív szemétgyűjtő szigetből tízet nyugaton már bevált példa alapján új, speciális tárolóval is kiegészít a közeljövőben az Otto Kft.

Katczler Ferenc olvasónk vetette fel a közelmúltban, hogy a szerves, egyébként komposztálásra is jól hasznosítható " hulladékok" külön kezelésére miért nem fordít több figyelmet környékünk legfőbb környezetvédelmi szolgáltatója, az Otto Kft. A Németországban és Magyarországon egyaránt lakással rendelkező férfi szerint a kötelezően 120 liter szemét után fizetendő díj sem igazságos, hiszen véleménye szerint legtöbben - itt második hazája példáját is említette - nyolcvan liter hulladéknál többet nem gyűjtenek össze hetente. "Kint" ez utóbbi elterjedt- állítja. Katczler Ferenc véleménye, hogy ily módon sokakat megkárosít a szolgáltató, ráadásul a cég környezetvédel mi fejlesztései is elmaradnak, csak a profit fontos számukra.

A felvetést tolmácsoltuk Kiss Nándornak, a tapolcai székhelyű Otto Kft. igazgatóján . - A minimálisan 120 fiter hulladék alapján megállapított díjat városi rendelet szabályozza,adíjatisaváros szedi, amely egy átgondolt, a város és cégünk között létrejött szerződés eredménye. Mindenki számára tökéletesen megfelelő, maximálisan igazságos rendszer nincs. A valódi, gyökeres fejlesztések pedig az uniós pénzek befutásával indulhatnak meg, amely esetünkben még körülbelül három év, és az észak-balatoni regionális fejlesztési programhoz köthető.

Ennek ellenére az úr felvetése a komposztálható zöld hulladék külön tárolására jó ötlet. Talán még ősszel, de valószínűbb, hogy jövő év tavaszán 18 szelektív szemétgyűjtő szigetünkből tízet 1500 literes ilyen célú tárolókkal egészítünk ki - nyilatkozta lapunknak Kiss Nándor igazgató.

« vissza

t2k