Akadálymentes változat

Tiszta Európa Program

2007.07.13. - Lehetne tisztább (Zalai Hírlap)

Ahogy meg kezdődött a főszezon, a város sétálóutcája is egyre inkább benépesült, a helyiek mellett megjelentek a turisták is. Megkérdeztük, mennyire elégedettek a városképpel. Tegnap délelőtt szemlebizottság járta be a város turisták által legkedveltebb helyszíneit.

A polgármesteri hivatal és a Városüzemeltető Kft. munkatársai önkormányzati képviselőkkel együtt vizsgálták az utcákat, a strandokat, és szóba került a városban élő hajléktalanok ügye is. A szemlézők megállapították, hogy a sétálóutcát gyakrabban kellene takarítani, hiszen ilyenkor a szemeteskocsikból kifolyó ragacsos dinynyelé fokozottan szennyezi a díszburkolatot.

A hajléktalanok által elfoglalt épületeket is meglátogatták a városbejárás során. Az egyik önkormányzati képviselő szerint a mára funkcióját vesztett Vásár téri pakuratárolóban mintegy húsz hajléktalan húzza meg magát éjszakánként. - Ennyien kijöttek, megnézni ezt a gyalázatos helyet, ahelyett hogy két embert küldtek volna, hogy végre lezárják az épületet? - lépett oda a szemlézőkhöz egy férfi.

Az illető az egykori Rákóczi téri óvoda szomszédságában lakik, az épület egyik szárnyát ma szintén hajléktalanok használják. A ház egyik részében nemrég tűz is volt, a kiégett falak sűrű füstszagot árasztanak. A Balaton-parti strandok viszont rendezettek, virágosak. A turisták által látogatott legtöbb helyszínen a köztiszfasággal sincs különösebb probléma - állapította meg a szemlebizottság.

- A város teljesen rendben van, a strand gyönyörű, egész napokat el lehet tölteni ott, hi szen van j átszótér és medenceis - mondja kérdésünkre dr. Nagy Nikolett, aki családjával érkezett Szolnokról. - Szívesen töltjük itt a szabadságunkat, amikor nincs strandidő nyakunkba vesszük a várost- teszi hozzá. - Dolgoznak a közmunkások, de nagyon nem látni az eredményét - vélekedik Noé Ferencné, aki a közeli Várvölgyről jár dolgozni az egyik középiskolába.

- A Balaton-part és a sétálóutca még úgy-ahogy rendben van, de a vasútállomás környéke nagyon koszos. Mindenhol csikkek, eldobált sörösdobozok. Nekünk magyaroknak még fel kell nőnünk ahhoz, hogy ne dobáljuk szét a szemetet - így a középkorú asszony. Egyelőre nem látszik megoldás a városban élő hajléktalanok problémájára ba a keszthelyi Tüttő Jánosné. - Hát ehhez aztán tényleg nem tudok hozzászólni mondj a egy idősebb úr. - Nézzen körül, maga is látja, hogy mi a helyzet. Több helyen a parlagfű irtása sincs megoldva. A megkérdezett helybeliek többsége a hajléktalanok ügyét nehezen kezelhetőnek tartja.

Akad, aki szerint egy jól felszerelt hajléktalanszálló sok mindent megoldana, mások szerint a probléma megoldása érdekében kormányzati szinten kellene lépéseket tenni. - Bizony kicsit el van hanyagolva a köztisztaság. Valljuk be, sok itt a  szemét, főleg a Kossuth utca túlsó végén mutat a Festetics-fasor irányá A főszezon kezdetén a keszthelyi sétálóutca egyre inkább benépesül. A turisták elégedettek a városképpel.

KASSAI ZSIGMOND keszthely@zh.plt.hu

« vissza

t2k