2007.07.09. - A királyság fele (FigyelőNet)
Az ország egyik felén sikerül végre megteremteni a korszerű hulladékgazdálkodás feltételeit. Kérdés, mi lesz a másik féllel. Lázasan dolgoznak a munkások a Cegléd határában épülő monstre hulladéklerakó építésén, amelynek átadását július 27-ére tervezik. Ekkor helyezik üzembe a városi válogatóművet is, amely a szelektív gyűjtésből származó hulladék szortírozására szolgál majd. A teljes rendszer kialakítása mintegy 24 millió euróba kerül, s Földi László ceglédi polgármester szerint 25 évre fogja megoldani a térség 370 ezer lakosának hulladékkezelési gondjait.
Nimby-effektus
A dolog szépséghibája, hogy az eredeti tervek szerint a Duna-Tisza-közi regionális hulladékgazdálkodási rendszer építési munkálatait már 2005-ben be kellett volna fejezni, hiszen a projekthez kapcsolódó önkormányzatok még az európai uniós Ispa-alap 2001-es keretéből nyertek 12 millió euró támogatást a beruházás megvalósítására. Igaz, Cegléd még jól áll a csatlakozás előtti, további 11 hasonló projekthez képest, mivel azok némelyike még ennél is nagyobb késésben van. Két regionális beruházás, az északkelet-pesti és az észak-balatoni a szakértők által csak nimby-effektusnak nevezett jelenség miatt fulladt kis híján teljes kudarcba (a nimby az angol „not in my backyard” - csak ne nálunk - kifejezés rövidítése). Az utóbbinál csupán 2005 augusztusában találtak befogadó települést, az előbbinél végül elvetették egy új lerakó építését, s helyette két, már meglévő létesítmény bővítésével, illetve kiegészítésével valósul meg a projekt. Azonban a hosszas huzavona oda vezetett, hogy a munkálatok várhatóan mindkét régióban csak 2008-ban kezdődhetnek el, noha az Európai Bizottság még 2002-ben ítélte meg a támogatást.
A csatlakozást követően a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei projektet is befogadta a közösség, a kohéziós alap terhére (a 13 jóváhagyott fejlesztésről lásd a térképet). Így, ha az összesen 177 millió eurónyi uniós pénzből létesülő rendszerek elkészülnek, akkor az ország területének közel felén, 1450 településen és 4,3 millió lakos számára oldódnak meg hosszú távra a hulladékkezelési gondok. Tulajdonképpen sikertörténetről van szó, hiszen Magyarország teljes egészében képes volt lekötni a számára elkülönített támogatási keretet, s végül egyetlen esetben sem veszett el uniós forrás. Annak az előírásnak ugyanis végül minden projektnél eleget tudtak tenni, hogy a támogatás brüsszeli megítélését követő két éven belül legalább egy jelentős szerződést be kell tudni mutatni. Innentől kezdve viszont a kedvezményezettek érdeke, hogy minél előbb képesek legyenek lehívni a számukra megítélt eurómilliókat.
Az eddigi csúszásokat - a településről településre tovagyűrűző nimby-effektus mellett - az is magyarázza, hogy a parlament 2000-ben fogadta el a hulladékgazdálkodási törvényt, s ezt követhették csak a részterületekre vonatkozó rendeletek. Nehéznek bizonyult az önkormányzatok közötti összhang megteremtése is, hiszen egy-egy projekthez gyakran száznál is több település csatlakozott, s a fejlesztések egy részénél olyan kis települések vállalták el a létesítmények befogadását, amelyek a kapacitás- és létszámhiány miatt egyetlen személyt sem tudtak teljes egészében a több milliárd forintos ügylethez delegálni. Itt-ott még a környezetvédő civil szervezetek is akadékoskodtak, arra hivatkozva, hogy a kormány nem a hulladékképződés megelőzésére fordította az uniós és a hazai forrásokat. Csak hát egyrészt Brüsszel Ispa-pénzei kifejezetten az infrastrukturális jellegű beruházásokat támogatják, másrészt a korszerű regionális rendszerek kiépítése nélkül nehezen lehetne a ma még számos település határát csúfító, súlyos környezeti ártalommal fenyegető régi szeméttelepeket felszámolni. (A hulladék megbízható kezelése nemcsak a lerakási feltételek korszerűsítésében merül ki; emellett minden régióban kiépítik a szelektív hulladékgyűjtés infrastruktúráját, komposztálótelepeket létesítenek, továbbá a régi, szigeteletlen szeméttelepek rekultiválását is megkezdik.)
És a másik fele?
Az azonban még kérdéses, mi lesz az ország másik felében. A 2007-2013-as időszakra a kormány eddig a Mecsek-Dráva, a Közép-Duna vidéki és a - három önállón részből összeálló - Győr-Moson-Sopron megyei regionális hulladékgazdálkodási rendszer előkészítéséhez ítélt meg támogatást (lásd a táblát). Újdonság, hogy ezeknél már minden esetben kiépítik a mechanikai-biológiai előkezelés feltételeit, s Inotán egy regionális hulladékégetőt is felhúznának.
Ám kétséges, hogy a kidolgozás alatt lévő új uniós támogatási stratégiába a jövőben beleférnek-e a hasonló projektek. Igaz ugyan, hogy hazánk 2007 és 2013 között összesen mintegy 3 ezer milliárd forintot használhat fel környezetvédelmi fejlesztésekre, viszont a többi új tagállamban a brüsszeli pénzeknek már eddig is a magyarországinál jóval kisebb részét fordították komplex regionális rendszerek építésére. Szlovákiában például egyáltalán nem áldoztak erre pénzt, inkább a szennyvízkezelés területére összpontosítottak, a hulladék-beruházásoknál pedig Prága és Pozsony is inkább a magántőkére támaszkodott.
Mindez új kérdéseket vet fel, annál is inkább, mivel az érintett önkormányzatok önrésze a jövőben az eddig megszokott 10 százaléknak akár a háromszorosára is növekedhet. A projektenként megítélendő - jellemzően 50-60 százalékos - uniós támogatás mértéke ugyan nem csökken, ám Brüsszel várhatóan nem fogja elnézni azt a korábban követett gyakorlatot, miszerint a fennmaradó költséghányadot a tagállamok nemzeti költségvetése nagyrészt kipótolja a kedvezményezett önkormányzatok részére. Ezért idehaza is felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a lerakók építését is a piacra kellene bízni. A tisztán magántőkére támaszkodó beruházások gyorsabban valósíthatók meg, miközben a legszigorúbb környezetvédelmi elvárásokat is kielégítik.
