Akadálymentes változat

Tiszta Európa Program

2007.06.20. - A falvakba is kerülnek ufók (Dunántúli Napló Online)

Hulladéklerakóinak fejlesztését, új, ingyenes lakossági hulladékudvarok nyitását készíti elő szolgáltatási körzetében a BIOKOM Kft. A szelektív gyűjtést a legkisebb településeken is lehetővé tennék. – Jelenleg zajlik a létesítendő hulladékkezelő objektumok engedélyeztetése, és indul a nagyszabású beruházási program társadalmi egyeztetése – tájékoztatott Genczler István cégvezető.

A 25 milliárd forintot meghaladó költségű Mecsek–Dráva Program keretében a BIOKOM két – kökényi és marcali – nagy lerakójának bővítését készíti elő. Ezzel párhuzamosan több, korábban bezárt, illetve még ma is működő kisebb lerakó felszámolását tervezik. A hulladék szakszerű kezelése érdekében a jelenleg működő két pécsi – Eszék utcai és Eperfás úti – lakossági hulladékudvar mellé a tervek szerint újabbat hoznak létre Kertváros mellett, illetőleg a Szigeti tanya és a vasút közti területen. Hasonló objektumokat létesítenek a megye nagyobb településein is, amelyek használatára minden, a szolgáltatási területen élő lakos jogosult lesz.

– A program kiemelkedő jelentőségű eleme, hogy a megye általunk ellátott minden településén megteremtjük a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy még a legkisebb faluba is tervezünk legalább egy gyűjtőszigetet, népszerű nevén ufót, amibe válogatva helyezhető el a háztartásokban keletkező papír-, üveg- és műanyaghulladék – mondta a lakosság széles körét érintő újdonságról Genczler István.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tervek csak akkor tudnak megvalósulni, ha időben elegendő forrás áll majd rendelkezésre a fejlesztésekhez, mert könnyen a nápolyi helyzet állhat elő.

A BIOKOM programja előkészítettségét és tartalmát tekintve első helyen áll az Országos Hulladékgazdálkodási Program listáján. A beruházás nagyobb részben európai uniós támogatásból valósul meg. A fejlesztés indításának várható időpontja 2008. év eleje, a teljes megvalósulás két esztendőt vehet igénybe.

Kaszás E.

« vissza

t2k